1. Richard Templar: The Rules of Parenting - ennek már magyar fordítása is van, azt nem ismerem, de az angol eredetinek a stílusa is kiváló és tele van humorral - olyan könyv, amit bármikor levehetünk a polcról, ha éppen kétségbeesünk, rossz szülőnek érezzük magunkat és megoldhatatlannak látszik a probléma, amivel nyilván soha senki még nem szembesült! Kiderül belőle, hogy már többen is, és teljesen normálisak vagyunk:)
2. a másodikat pedig felteszem ide, mert az egy cikk, nem olyan hosszú, viszont nagyon hasznos, az alábbi megjegyzés és link alatt olvasható.
--- Ajánlok még egy írást, amelynek szellemisége hihetetlenül közel áll az enyémhez, illetve ahhoz, amely a gyereknevelésben, a gyermeki kreativitás megőrzésében nélkülözhetetlen, ITT olvasható.
------------------- --------------------- ------------------------ ------------
Hogyan lehetünk jobb szülők
Tíz aranyszabály
E. Kent Hayes (ford. Hasznos Andrea)
Immár huszonöt éve foglalkozom bajban lévő gyerekekkel; mindenféle hitűekkel és színűekkel, városi és vidéki közösségekből, gazdag és szegény családokból, és arra jöttem rá, hogy ezeknek a gyerekeknek – minden gyereknek – három alapvető szükséglete van: jól strukturált élet, egyértelműen meghatározott határok és szeretet. És még egy, fájdalmas következtetésre jutottam: sok szülő nem képes ezeket a szükségleteket kielégíteni, még ha jót akarnak is; ők gyakorlatilag hanyag szülők.
Az a fajta hanyagság, amelyről itt beszélek, hogy ti. a szülők kevés időt töltenek a gyerekeikkel, nem tudnak határokat szabni vagy érzelmi támogatást nyújtani, ez bármelyik családban megtörténhet, még a jó körülmények között élő családokban is. Sőt, az utóbbi években drámaian megnőtt azoknak a gyermekeknek a száma, akik közép- és felső-középosztálybeli családokból származnak és összeütközésbe kerültek a törvénnyel, szüleiknek pedig gyakran fogalmuk sincs, miért.
Néhány évvel ezelőtt egy fiatal apuka, akinek problémái voltak a gyermekével, megkért, hogy adjak valódi, a gyakorlatban alkalmazható tanácsot a tapasztalataim alapján. Az elmúlt években számtalanszor kértek erre. Miután számos szülőt láttam, hogy valóban erőfeszítéseket tesz a helyes gyereknevelés érdekében, majd tanúja voltam fájdalmuknak, amikor minden erőfeszítésük ellenére gyermekük mégis bajba került, úgy döntöttem, hogy leírom tapasztalataimat (Miért vannak a jó szülőknek rossz gyermekeik, 1989). Az, amire rájöttem, részben huszonöt év szakmai tapasztalatának, részben pedig a saját hibáim felismerésének eredménye, hiszen magam is öt gyermeket neveltem.
A következők tehát azok az alapelvek, amelyeket szerintem minden jó szülőnek szem előtt kell tartania, ha boldog, egészséges és jólnevelt gyerekeket akar felnevelni.
1. Jó szülőnek nem születünk – tanulni kell (lehet!)
Az egyik legelterjedtebb tévképzet a szülői léttel, a gyerekneveléssel kapcsolatban az, hogy mindannyian eleve jó szülői képességekkel születünk. Semmi sem áll távolabb az igazságtól! Ahhoz, hogy valaki jó szülő legyen, ugyanannyi időre, tehetségre, energiára és tanulásra van szüksége, mint bármilyen egyéb foglalkozáshoz.
Nemrég egy elegáns úriember mellett utaztam a repülőn; elkezdtünk beszélgetni és megkérdezte mivel foglalkozom. Amikor elmondtam, visszarettent, elfordult és elkezdett az kifelé bámulni az ablakon. Néhány perc múlva visszafordult felém, elnézést kért udvariatlanságáért, és elkezdett tizenhét éves fiáról beszélni. Leírása alapján a fiú egy teljesen tipikus tizenéves benyomását keltette: mint a legtöbb kamasz, ő is lázadni kezdett. Elkezdett későn hazajárni, nem csinált leckét, és udvariatlanul beszélt szüleivel – ha egyáltalán beszélt velük. Az apa egy nap egy szülői szervezet szóróanyagára bukkant, amelyben a következő egyszerű alapelvet terjesztették: ’Mondja el gyermekének a szabályokat és azt is, hogy neki két lehetősége van: vagy követi azokat vagy önálló életet kezd’. Az apa hazament és ezzel szembesítette fiát – a fiú válasza az volt, hogy elment, és azóta sem látták. Az édesapa persze megbánta ezt a meglehetősen szélsőséges megmozdulást, de azóta sem érti, hogy miért nem működött, és milyen alternatívái lettek volna. Ez a férfi, aki egy nagyvállalat felsővezetője, naponta szembesül problémákkal a munkahelyén. Amikor megkérdeztem, hogyan old meg konfliktusokat a munkájában, elmondta: „Hívunk néhány tanácsadót, elvégezzük a szükséges kutatást, több vezetői értekezletet is tartunk…” Rámnézett és elnevette magát: „A maguk fajta aztán jól rávezeti az embert a lényegre.” Továbbvittem az összehasonlítást: „Amikor a fiával voltak problémái, hány tanácsadót hívott? Felkeresett családterapeutát vagy más szakembert? Mennyi kutatást végzett? Tudja, hogy mi volt a fiúval az iskolában? Kik voltak a barátai? Hány családi értekezletet hívott össze, ahol leültek és kifejezték aggodalmukat a viselkedésében bekövetkezett változás miatt?” A férfi csak rázta a fejét és a kezét bámulta.
A helyzet az, hogy a legtöbbünk nem úgy gondol a szülőségre, mint egy tanulható képességre, és nem jut eszünkbe segítséget kérni, amikor félresiklanak a dolgok. Ez a hiányosság azonban sajnos – mint ennek a férfinek az esetében – a családi élet összeomlásához vezethet. A jó hír viszont az, hogy soha sincs késő segítséget keresni, ha problémák vannak a gyerekkel – akik keresnek, találnak segítséget.
2. A jó szülők határokat szabnak gyermekeiknek
A struktúra, a rendezettség az, ami ragasztóként összefogja életünket. Ez teszi lehetővé, hogy megtartsuk állásunkat, zökkenőmentesen vigyük a háztartást, kitűzzünk és elérjünk célokat. Hasonlóképpen, amikor megfelelő határokat és időbeosztást írunk elő, akkor gyermekeink is megkapják az első leckéket arról, hogy hogyan éljenek összetett társadalmunk felelősségteljes tagjaiként. A gyerekek elveszettnek érzik magukat, ha nem tudják hol vannak a határok, jóllehet állandóan próbára teszik azokat. Ahhoz azonban, hogy gyermekünket jól strukturált életre tanítsuk, nekünk magunknak is jól strukturált életet kell élnünk. A következő napi rutinok talán nem különösebben újszerűek, de ezek adják azt az alapot, amelyre mindenkinek szüksége van egy rendszeres, jól strukturált élethez.
Először is, nagyon fontos az, hogy hogyan zajlik a reggel, mert ez befolyásolja a gyermek egész további napját. Szerintem a szülőnek időben fel kell kelnie, hogy tápláló reggelit készítsen, és mindenkit le kell ültetnie az asztalhoz enni. Hasonló hangsúlyt kell fektetni a közös vacsorára is. Önmagában annak is jelentősége van, hogy elvárjuk, hogy a család egy időben egy helyen legyen – ha a gyerekek tudják, hogy esténként mikor van vacsora, nem kell azon töprengeniük, hányra menjenek haza.
A személyes higiénia szintén a napi rutin része kell hogy legyen. Ha világossá tesszük, hogy minden este, nagyjából egy időben kell fürödni, fogat mosni, a koszos ruhákat összeszedni, akkor kevesebb figyelmeztetésre lesz szükség.
A házi feladatot sohasem szabad szabadonválasztott tevékenységként kezelni. Jelöljük ki a tanulás helyét és idejét.
Házi munkát is írjunk elő gyermekeinknek hetente legalább egyszer, hogy fejlesszük felelősségérzetüket.
Mindezen feladatok és rutinok együtt kiadnak egy jól strukturált, kiszámítható életet, amelyre minden gyermeknek szüksége van ahhoz, hogy biztonságban érezze magát mind otthon, mind az iskolában és jól fejlődjék.
3. A jó szülők nem kényeztetik el gyermekeiket
Minden szülő meg akarja adni gyermekeinek azokat a dolgokat, amelyek örömet okoznak nekik. A fő kérdés itt nem az, hogy mennyit adunk, hanem hogy hogyan adjuk, és hogy vajon a gyermek azt tanulta-e meg, hogy vágyai azonnali kielégítését várja. Ez ugyanis nem helyes, meg kell tanítanunk, hogy elfogadja vágyai nem azonnali teljesülését és azt, hogy némely kérésnek nem lehet eleget tenni.
Gondoljuk el például, hogy a kicsi kekszet kér a bevásárláskor, mi pedig erre lekapunk egy dobozzal a polcról, feltépjük, odaadjuk neki a kekszet és továbbvásárolunk. Amint kinyitottuk a dobozt, vagy odaadtuk neki, ezzel máris precedenst teremtettünk. Lényegében ezt üzentük gyermekünknek: „Így kell megszerezni, amit akarsz és így is fogod megkapni – csak követelni kell.”
Ha válogatás nélkül adunk gyermekünknek, akkor azt fogja hinni, hogy az anyagi dolgok, a kényelem és a szórakoztatás csettintésre az ölébe hullanak. Kiskorukban vágyaik egyszerűek és könnyen teljesíthetők, de ahogy nőnek, a jégkrém helyett drága játékokat és ruhákat kérnek majd. Ha a szülők nem tudják vagy nem akarják teljesíteni a kéréseiket, akkor a gyermek nem tud majd mit kezdeni frusztrációjával – hiszen nem tanulta meg –, esetleg el is lopja, amit szeretne és azután nem érti, ha a dolognak következményei vannak.
Mindannyian hajlamosak vagyunk az elkényeztetésre, de mindannyian tudunk változni is. Meg tudjuk változtatni szülői magatartásunkat és így egészségesebb értékeket közvetíteni gyermekeinknek azáltal, hogy nem teljesítjük minden kívánságukat és elmagyarázzuk nekik, hogy miért lehet bizonyos kéréseknek eleget tenni, míg másoknak nem. Azok a szülők, akik elkényeztetik gyermekeiket, azért teszik, mert szeretik őket; önző azonban a szeretet, ha azzal a tévhittel bocsátjuk gyermekeinket a világba, hogy mindent megkaphatnak, amit és amikor csak akarják.
4. A jó szülők részt vesznek gyermekeik életében
Amikor a gyerekek óvodás, iskolás korba lépnek és egyéb felügyelt programokon vesznek részt, a szülők figyelme könnyen fordul egyéb tevékenységek felé és gyermekeik nevelését átengedik másoknak – tanároknak, edzőknek. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy bár a gyermek már önállóbb, azért nekünk továbbra is részt kell vennünk az ő életében, és nem szabad azt gondolnunk, hogy gondjai vagy félelmei ’majd megoldódnak’ – mert végülis valóban megoldódnak, csak gyakran éppen nem úgy, ahogy mi szeretnénk.
Akkor tudunk a legjobban része maradni gyermekünk életének, ha továbbra is vannak közös tevékenységeink, például megnézzük a focimeccsét, kirándulni visszük, vagy tudományos-ismeretterjesztő programokon veszünk részt vele. Az is fontos, hogy mi is bevonjuk őket a saját életünkbe. Néha vigyük be őket például a munkahelyünkre, magyarázzuk el nekik, mi a munkánk és mutassuk be őket a munkatársainknak. Ezek az emberek fontosak nekünk és jó, ha gyermekeink tudnak arcokat kapcsolni a vacsoraasztalnál felmerülő nevekhez.
Más módokon is bevonhatjuk gyermekünket a mindennapi életünkbe: felváltva segíthetnek a vacsorakészítésben, vagy elvihetjük őket magunkkal szombat délelőtti bevásárló- és ügyintéző körútjainkra – jobb, mint ha otthon ülnének a TV előtt. Nicholas fiam és én például minden este sétálunk egyet.
Mindegyik gyermekünkkel találnunk kell egy-egy közös tevékenységet, amit mi magunk is valóban élvezünk – a gyerekek ugyanis nagyon érzékenyek szüleik érzelmeire, így ők is és mi is szenvedni fogunk, ha azt érzik, hogy unatkozunk vagy kelletlenek vagyunk.
A legtöbben egyetértenek abban, hogy a különböző érdeklődési körökkel rendelkező párok előbb-utóbb eltávolodnak egymástól és végül elválnak. Az emberek mégis meglepődnek, amikor azt mondom, hogy szülőknek és gyerekeiknek is kell hogy közös érdeklődésük legyen, különben ők is elsodródnak egymástól. A közös érdeklődés és élmények adják bármilyen kapcsolat alapját, és nekünk mint szülőknek kell ezt az alapot megépítenünk, ha gyermekünk életének őszintén része akarunk maradni.
5. A jó szülők jól kommunikálnak
Nehéz egészséges kapcsolatot elgondolni jó kommunikáció nélkül, de az erre irányuló tanácsom sokszor hasztalan volt már, mert a családok úgy érezték, hogy eleve nem nagyon van miről beszélgetniük. A közös programok, amiről korábban szó volt, segítenek ebből kimozdulni.
Nagyon fontos az is, hogy hogyan beszélünk. Gyakran csak akkor szólunk a gyerekhez, ha hirtelen kell valamiféle utasítást adnunk neki. A szülők gyakran így panaszkodnak: „Folyton beszélek a gyermekemhez, de nem hajlandó rám figyelni.” Ezeknek a szülőknek valószínűleg igazuk van – a gyerekek valóban bezárják a fülüket, ha a mondandónk 90 százaléka „csináld” vagy „ne csináld” tartalmú. Éppen ezért, ki kell alakítanunk egy alapvető kommunikációs szintet, amelyben nincsenek utasítások, parancsok és instrukciók, így a gyermek nem helyezkedik automatikusan védekező helyzetbe, ha kinyitjuk a szánkat – esetleg még érdeklődik is. És valóban fontos a gyerekeinkkel a szexről és a drogokról beszélgetni, de kevésbé ijesztő témákon kell gyakorolni, mielőtt belevágunk a nagyokba.
6. A jó szülők megtanulják fegyelmezni a gyermekeiket
Amikor szülőkkel beszélek, az első kérdésük többnyire ez: „De hogyan fegyelmezzem a gyerekem, ha minden próbálkozásnak ellenáll?” A szülőknek el kell fogadniuk azt a tényt, hogy köztük és gyermekük között természetes küzdelem áll fenn, és hogy ez a küzdelem nélkülözhetetlen és elkerülhetetlen része a gyermek fejlődésének. A gyerekek egyszerűen nem tanulják meg, hogy hol vannak a határok, amíg nem tesztelték azokat.
Nekem mindegyik gyerekemmel teljesen más tapasztalataim voltak és a fegyelmezés módját is különböző személyiségükhöz kellett alakítanom. Legidősebb fiam, Michael, olyan típus volt, akinek mindig tudnia kellett, hogy „miért”. Ha azt mondtam neki, hogy nem, általában elfogadta, de csak részletes magyarázat után. A legfiatalabb, Nicholas, elmegy a határig, sőt néha tovább is; időnként csak négy „nem” és egy kis lépcsőn-ücsörgés után reagál az utasításomra.
Bár nincs varázsformula a gyerekek fegyelmezésére, azért van néhány alapszabály, ami hasznos lehet:
Először is, egy jó szülő magabiztosan fegyelmez és következetes a gyermekével. Ez azt jelenti, hogy valóban azt teszi, amit mond, hogy tenni fog. Ha azt várjuk gyermekünktől, hogy önfegyelme legyen mire felnő, akkor ezt nekünk szülőknek kell először bemutatnunk.
Másodszor, a gyerekeknek olyan szülő kell, aki jó vezető. Azok a legjobb szülők, akik igazságos kereteket és szabályokat szabnak gyermekük magatartásának. Ezután pedig kialakítanak egy stratégiát arra, hogyan segítsenek a gyerekeknek, hogy meg tudjanak felelni a felállított normáknak.
A jó vezetés és minden következetesség ellenére azonban előfordul, hogy büntetésre van szükség. Várjunk addig, amíg lecsillapodtunk. Majd beszéljünk csendesen, de határozottan és ne gúnyoljuk, nyaggassuk vagy fenyegessük ilyen mondatokkal: „Ha nem csinálod meg azonnal a leckédet, két hétig nincs TV!” A legtöbb gyerek nem bírja megállni, hogy kiderítse, vajon komolyan gondoljuk-e. Ha van kész szabályunk, akkor egyszerűen mondjuk el neki és ha megszegi, határozzuk meg a büntetést. A büntetés igazságos, gyors, arányos kell hogy legyen, és lehetőleg a „bűntetthez” kapcsolódó.
7. A jó szülők építik gyermekeik önbecsülését
A gyermek önmagáról kialakított képét mindenekelőtt a szülők teremtik meg – azt, hogy ki ő, hogy megérdemli-e a szeretetet vagy nem, hogy ügyes vagy ügyetlen, hogy okos vagy ostoba. Így aztán, ha egy gyerek a szeretett személy szemébe néz és visszatetszést tapasztal, akkor arra következtet, hogy ő rossz; ha azonban elfogadást és szeretetet lát ezen az arcon, akkor úgy gondolja, hogy ő alapvetően jó.
Gyermekünk önbecsülését tehát akkor építjük, ha anélkül szólunk rá amikor rosszalkodik, hogy azt az üzenetet küldenénk neki, hogy ő maga egy rossz gyerek.
Vegyük azt a példát, hogy a 4 éves Jeff féltékeny 2 éves húgára – amikor fellöki őt, mérgesen rászólhatunk: „Jeff, te olyan kis gonosz méregzsák vagy, szégyellem magam miattad!” Erre Jeff valószínűleg elfogadja ítéletünket, viszont ahelyett, hogy a kívánt módon megváltoztatná viselkedését, innentől kezdve igyekszik majd megfelelni annak a negatív képnek, amelyet mindentudó szülője vázolt róla. Nézzük meg mi történik, ha így reagálunk: „Jeff, miért csináltad ezt? Te egy kedves fiú vagy, ez a dühöngés nem vezet sehova.” Ha így beszélünk vele, akkor azt erősítjük meg benne, hogy bár konkrét viselkedése helytelen, ő maga nem egy rossz gyerek. Ettől még éppen olyan komolyak és szigorúak lehetünk, mint amikor gonosz méregzsáknak neveztük. Ez esetben viszont megadtuk a lehetőséget Jeffnek, hogy mérgéről beszéljen, és megerősítettük azt, hogy ő egy jó fiú.
8. A jó szülők gyengédek a gyermekeikkel
A gyengédség képessége nem választás kérdése – ez alapvető, ha egészséges gyerekeket akarunk felnevelni. A gyengédség lényegében a szülői lét lelki minősége, ez az a meghatározhatatlan elem, amely elválasztja a jót a rossztól, a helyeset a helytelentől.
Mi ez a varázslatos képesség, amit gyengédségnek nevezünk? Ez az az ösztön, amely által vigaszt és enyhülést adunk beteg gyermekünknek, vagy megnyugtatjuk, amikor rémült. Azok a szülők, akik ezt jól csinálják, sok testi kontaktust tartanak fenn gyermekükkel: simítgatják, csókolgatják, és bár a gyermek ilyenkor esetleg úgy csinál, mintha ezt szégyellné, igazából ezek a gyerekek lesznek a legmagabiztosabbak, a jó tanulók, a vezetők.
Amikor Nicholas fiam fáradt, megbántott vagy beteg, akkor odamegy az édesanyjához és azt mondja, hogy „ölelgetést” akar, ami azt jelenti nála, hogy a mamája vegye ölbe és szeretgesse. Két héttel a harmadik születésnapja előtt Nicholas azt mondta neki, hogy nem akar nagy lenni; amikor Ginger megkérdezte miért, azt mondta: „Mert akkor már nem kaphatok több ölelgetést.”
Mindegy, hogy gyengédségről vagy ölelgetésről beszélünk, életünk folyamán mindig vágyunk rá – a gyerekek számára viszont ez abszolút létszükséglet.
9. A jó szülők megbeszélik gyermekeikkel a drogok veszélyeit
Ennek a kétségbeejtő és látszólag megoldhatatlan problémának a megoldását keresve, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy egy gyerek viselkedésére ebben a kérdésben is elsősorban a szülei vannak befolyással. Igenis tud pozitív hatása lenni azoknak az anyáknak és apáknak, akik meg akarják tenni a drog- és alkohol-visszaélés megelőzéséhez szükséges lépéseket. Hogyan? Kezdhetjük azzal, hogy a saját fogyasztási szokásainkat elemezzük és jó példával járunk elöl. A szülőknek azt a szerepet is vállalniuk kell, hogy ők gyermekük első oktatói a kábítószerekről és az alkoholról. Ehhez persze nekik maguknak is tisztában kell lenni a témával, hogy milyen szerek vannak milyen hatással, és miről lehet észrevenni, hogy valaki az egyiket vagy a másikat használja. Igazán fontos és hasznos információkat találhatunk a Sziget Droginformációs Alapítványnál, ahová kérdéseinkkel és problémáinkkal fordulhatunk drog megelőzési kérdésekben (1074 Budapest, Rottenbiller u. 10.; tel.: 3225-572, illetve honlapjukon: www.c3.hu/~droginfo/kortars.html - a ford.)
A jó szülők nem félnek megbeszélni a drogok káros hatásait a gyerekeikkel már igen fiatal koruktól. Mondjuk el – akár konkrét esetekkel – hogy mi történhet, ha valaki drogokat vesz be. Tegyük ezt hétköznapi, tabuk nélküli témává otthon. Ha egy három éves gyerek kiszalad az utcára, akkor ugye gondolkodás nélkül elmondjuk neki, hogy ez veszélyes, mert egy autó elütheti, az pedig fájhat, sőt meg is ölheti. Gyermekünknek sokkal nagyobb esélye van arra, hogy drog-függő legyen, mint arra, hogy elüsse egy autó. Tegyük tehát nyitottá a kommunikációs csatornákat és beszéljünk gyermekünkkel a drogokról.
10. A jó szülők szeretik egymást – és önmagukat
A jó szülőknek egészséges önbecsülésük van, vagy megtanulják azt. Ezzel nemcsak pozitív életszemlélet jár együtt, hanem a házastársunk szeretetének és tiszteletének képessége is, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy együtt tudjunk élni valakivel és boldogságot találjunk a házasságban. Ironikus módon, éppen akkor vesztünk össze a feleségemmel, amikor a megfelelő szavakat kerestem arra, hogy mennyire fontos a házasság összhangja a gyermekek biztonságérzetének kialakulásához.
A mi helyzetünk eléggé tipikus volt: két munkahelyet és a gyereknevelést kell folyamatosan összehangolnunk. Ginger ápolónő a helyi kórházban, és amikor dolgozik, Nicholas fiunk egy igen nagyszerű asszonynál van. Egyik estére időpontot kaptam az autószerelőnktől, hogy ott hagyhatom az egyik kocsinkat, és Gingerrel megállapodtunk, hogy aznap elhozza Nicholast és utána engem is felszed a műhelynél. Ginger egy órát késett. Mire odaértek értem, én már nagyon dühös voltam. Beugrottam az első ülésre és jól leteremtettem – nem számított, hogy egy beteg haldoklott és dolgoznia kellett. Hiszen nekem egy órát kellett várnom, egy egyébként is hosszú nap végén. Nicholas ült a kis ülésében és egy szót sem szólt. Végül hátrafordultam hozzá; az arca hófehér volt, ahogy köszönt nekem. Miután hazaértünk, Ginger elment átöltözni, ami kicsit tovább tartott a szokásosnál. Nicholas többször is rákérdezett, hol marad már. Aznapra hamburger-vacsorát terveztünk, így én elindultam, hogy vegyek párat. Nicholas is velem tartott. Amint kihajtottunk a ház elől, azt mondta, hogy vissza akar menni a babysitteréhez. Megkérdeztem miért, mire ő: „Mert az én otthonom szétesett.” Amikor hazaértem, megkértem, hogy édesanyjának is mondja el, amit nekem – Ginger majdnem elsírta magát. Akkor megcsókoltuk egymást és kibékültünk, Nicholas pedig elégedetten mosolygott.
Ha az otthonunk szétesik és nem tudjuk helyreállítani, akkor segítséget kell keresni. Mert gyermekeink csak akkor érzik magukat biztonságban és lesznek boldogok, ha szeretet, megbecsülés és tisztelet hatja át házasságunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése